2018. február 9., péntek

„Ez a te életed, most zajlik..."

Egy kis zene a fejezethez: ByeAlex - Az én rózsám 

Hektor:

Láttam Alexen, ahogy szépen lassan összetörik, mint egy tulipán, akire rátapostak. Szépen lassan össze is rogytak a térdei és a földre hullott. Zokogásba kezdett, nem bírta tovább kelteni a látszatott. Azonnal odamentem hozzá, átöleltem olyan szorosan amennyire csak tudtam. Nem nyugtatgattam, úgy sem lett volna semmi értelme. Egyszer úgy is kijött volna ez a fájdalom. Jake lángoló testére pillantottam és egy furcsa gondolat fordult meg a fejemben. Ő nem akart meghalni. Hamar el is hessegettem a gondolatot, hiszen a saját két szememmel láttam, ahogy magába mártja a kést. Gondolataimból Alex ébresztett fel, ugyanis mocorogni kezdett a karjaimban.
-     Fel szeretnék állni – nézett rám könnyes szemekkel. Isteneim, de gyönyörű még ilyenkor is. Nem! Most nem gondolhatok ilyenekre. Állj már le te beteg állat.
-     Bocsi – szólaltam meg rekedten, majd elengedtem. Remegő lábakkal emelkedett fel, majd megrázta magát, hogy látszólag erősnek tűnjön.
-        Lezuhanyozom – mondta szinte suttogva, majd szépen lassan eltűnt a látókörömből.

***
Alex:

Megnyitottam a forró vizet és a gyorsan zúduló vízsugár alá álltam. Hihetetlenül fáztam, mintha órákig kint feküdtem volna egy hókupacban. Leguggoltam a szűk kabinban, hátamat a csempének döntöttem. Így voltam egészen… ki tudja meddig. Egyáltalán nem érzékeltem magam körül az időt. Hirtelen arra kaptam fel a fejemet, hogy valaki levert valamit a fürdőben, majd szitkozódásba kezdett. Először azt hittem, hogy Hektor jött be ellenőrizni, hogy élek-e még, de mikor kinéztem a zuhanyból egy ismerős rég nem látott személlyel találtam magam szemben.
      
Nem hiszek a szemeimnek. Apa? – tátottam el a számat.
-    Nem, a nagyanyád áll itt előtted. Hát persze, hogy én vagyok, te birka – forgatta meg a szemeit.
-    Le sem tagadhatom, hogy a véredből vagyok – vigyorodtam el jókedvűen.
-    Na, sikerült mosolyra bírnom az én legjobban sikeredett lányomat?
-  Egy pillanatra igen. Komolyan csak azért jöttél le hozzám, hogy jókedvet csinálj? – néztem mélyen szemeibe.
-  Okos vagy – vakarta meg a feje tetejét. – Ez is cél volt, de nem ez volt a fő dolog. Hamarosan veszély fenyeget titeket. Bár nem lenne szabad figyelmeztetnem téged, mert Zeusz valójában megtiltotta, de hát, amiről nem tud… - rántotta meg a vállát.
-   A közelgő háborúról szeretnél beszélni?
- Igen. Öltözz fel, mutatnom kell valamit – jelentette ki, majd hátat fordított. Gyorsan kiugrottam a zuhanyzóból és törülközés nélkül felkaptam a ruháim.
-   Kész vagyok.
- Ezt vedd fel – nyújtotta felém a bőrdzsekijét. – Hűvös van odakint. – Felvettem a hatalmas és mondhatni elég súlyos ruhadarabot, majd követtem egészen a tábor határáig.
-    Nézz fel, mond hány levelet látsz az egykori aranygyapjút őrző fán?
-    Tízet.
-    És mit gondolsz? – nézett rám.
-  Ennyi napunk maradt felkészülni – leheltem. Egy darabig csendben álltunk a fa alatt, aztán halk kotorászást hallottam.
-     Ezt tedd el – nyújtott felém egy gyűrűt. – Szeretném, ha mindig viselnéd.
-     Mit tud? – vettem el tőle csodálkozva.
-   Megvéd – mondta ki a halk szavakat. – Hermész már elveszítette Jakeet. Én téged nem foglak. – Ahogy kimondta Jake nevét összeszorult a szívem. Valószínűleg láthatta rajtam a fájdalmat, mert végigsimított az arcomon és ezt mondta: „Ez a te életed, most zajlik. Nem várja meg, míg talpra állsz.” Igaza van. Össze kell szednem magam és tovább lépni. Nem sirathatom évekig azt, ami már elmúlt. Ami történt az megtörtént. Úgy sajnálom Jake, de nincs idő a gyászra. Tovább kell lépnem ahhoz, ha győzni akarunk és meg találni a boldogságot.  
-     Köszönöm – öleltem meg hirtelen, ami szerintem kissé meglephette.
-     Na, de aztán nehogy elterjeszd ezt nekem! Oda lesz akkor az imidzsem.
-     Rendben van – nevettem el magam. - Apa?
-     Igen?
-     Hektorral kapcsolatban tudnál valami jó tanácsot adni? – tekergettem a hajamat.
-    Csak annyit, hogy hallgass a szívedre – tette rá a kezét a mellkasomra, majd mint egy árnyék, hirtelen eltűnt.
-     Alex! – hallottam meg az előbb emlegetett szamár kétségbeesett kiabálását.
-     Itt vagyok! – kiáltottam vissza, a hangomra pedig rögtön odafutott.
-   Mit csinálsz itt idekint? Az istenekre, csurom vizes a hajad, meg akarsz fázni? – ölelt hirtelen magához.
-   Nem szándékoztam.
-    Kié ez a dzseki? – húzta fel a szemöldökét.
-    Apáé.
-    Áh, értem apáé. Hogy micsoda?
-    Jól hallottad. Eljött meglátogatni és még ajándékot is hozott – mutattam meg az említett tárgyat.
-    Állj, állj, állj! Meglátogat, odaadja a dzsekijét és még gyűrűt is kapsz tőle? És én hol maradok?
-    Ugyan már Hektor. Neked is hagyott ajándékot – mosolyodtam el.
-   Tényleg? – csillantak fel a szemei. – És mit? Egy új kardot? Vagy esetleg valami pöpec kis amulettet, amivel látom a jövőt?
-    Nem. Engem. – A kijelentésemre megkomolyodott, végigsimított az arcomon, majd lassan az államat fogva, lágy csókot lehelt a számra.  




2018. január 4., csütörtök

Az egész életem

Riley

- Tudod Jake, kiskoromban fülig szerelmes voltam beléd. Nagyon bántott, hogy soha még csak esélyt sem kaptam, de többet értél nekem annál, hogy elrontsam a boldogságod. Igen, tudom, hogy még csak észre sem vetted. De hé, én úgysem lehetek már sosem szerelmes, viszont nagyon is szeretlek. Még mindig. Szóval baszódj meg. - Hidegen néztem végig Jake előttem álló szellemén. Miután Ryan ellátta Alexet az első dolga volt, hogy megkeressen engem. A Nagy ház fala mellett guggoltam, és próbáltam nem sírni, de egyszerűen nem ment. A mindig kemény, durva és az empátia minden hiányát mutató Rileyból ömlenek a könnyek, nem egy átlagos látvány. A testvérem, ahelyett, hogy megszólított volna, jobbnak látta ha irányt vált, és elintézi Niconál, hogy beszélhessek Jake szellemével. Utólag belegondolva lehet, hogy nem is kellett volna látnom őt.
- Sajnálom - nézett lefelé.
- Sajnálhatod is. - Azzal hátat fordítottam neki. - Viszlát, Jake! - Kihúztam magam és emelt fővel távoztam, nem mertem visszanézni. Hogy mit éreztem? Csalódottságot, szomorúságot, azt, hogy teljesen összetörtem, és már semmi sem lesz a régi. Bár minek kéne mindennek a réginek lennie? Hetek, talán napok kérdése és jön a csata, ahol úgyis meghalok. Nincs túl sok időm hátra, és túl sok tennivalóm se. Inkább meg kéne keresnem Rinát, mégis csak ő a másik megcsalatott. 


Will

 Valaki azt mondta, hogyha igazán jó cigit szeretnék szívni, akkor keressem meg Hektort, mert neki valami hiper-drága cigije van, aminek már a nevét is elfelejtettem, és nekem biztos szívesen ad, mert hát engem még bír is. Szóval "életemet egy szál cigiért" felfogással indultam neki megkeresni Hektort, és persze logikus módon az Árész bungaló felé vettem az irányt, mert hát hol máshol kereshetnék egy Árészost. Igazából már akkor felkellet volna tűnnie, hogy valami marhára nem okés, amikor Kheirón sietve ment a Nagy Ház felé, és egy csomó táborlakó kezdett el szétszóródni valamerre. Vállat vonva léptem be a az Árészosokhoz, arra eszmélve fel, hogy teljesen üres. Na meg egy vér pocsolya van a közepén, és egyébként abban állok. Egy pillanatra fel sem fogtam az egészet és teljes lelki nyugalommal indultam el tovább keresni Hektort, amikor rájöttem, hogy nem kéne félvállról venni a dolgokat, mert ennyi vér elvesztésétől lehetetlen, hogy itt ne halt volna meg valaki. Na de akkor pontosan mi is történt? Egyelőre feladva Hektor cigijét, mert fontosabb dolgok is akadtak, gyújtottam rá a sajátomra és indultam a Nagy Ház felé. Már akkor nem tetszett a helyzet, amikor észrevettem Riley-t a ház oldalának dőlve. Kezeit az arcára szorította, halkan szipogott. Jobbnak láttam nem zavarni. Belépve Kheirón, Ryan, Hektor és Lauri beszélgető négyesébe botlottam. Az utóbbi mögé léptem, és kicsit lehajolva súgtam a fülébe a következő szavakat:
 - Mi történt? - Kifejezéstelen arccal fordult meg, és húzott arrébb.
 - Az egyik tesód öngyilkos lett - mondta azonnal, ahogy becsukta magunk után az ajtót. Kellett egy kis idő, mire végigfutott az agyamon, hogy ki lehetett az, de a teljesen összetört Riley mindent elárult.
 - Jake. De miért? - néztem fel Laurira az ágyból.
 - Alex megcsalta őt Hektorral, többet én sem tudok. Meg meg sem érteném. A saját életed eldobása mások miatt. Az egész életed egy harc, ahol meg kell küzdened a túlélésért, és még így is vannak olyanok, akik gondolkozás nélkül eldobják. Akkor inkább meg se születtek volna - Lauri elfordította a fejét. Megakartam ölelni őt, odamenni és megcsókolni, de arrébb lépett. - Will, sajnálom, de most hozzád sincs hangulatom - nézett végül rám. Bólintottam és kimentem a szobából. Majd valamikor hajnalban visszajövök, akkor már jobban lesz.
 - Elárulja valaki, hogy Alex merre van, ránéznék - mondtam Ryanéknek, amint visszaértem hozzájuk.
 - Will, nem a legjobb időzítés, most inkább hagyd őt - szólt rám Hektor.
 - Nem, Hektor hagyd Willt, hagy menjen. - Kheirón szavaira Hektor egyből csöndben maradt és inkább a földet kezdte pásztázni. Én meg meglepetten néztem a kentaurra.
 - Akkor ez azt jelenti, hogy még van számunkra esély? Kibékülhetünk valaha? - néztem vigyorogva fel Kheirónra, aki csak erre megforgatta a szemeit.
 - Elég gyakran bánom, hogy nem lettél innen kicsapva, de el kell ismernem, hogy túl sok emberre jó hatással vagy itt. Amit még mindig nem értek, hogy hogy mert egy önveszélyes ember, hogy nem lehet közveszélyes is. Mindegy, menjél inkább - mutatott felfele.
- Negyedik ajtó jobbra - szólt még utánam Ryan.
- Köszi! - kiabáltam le a lépcső tetejéről. Legalább nem kell egyesével benyitnom mindenhova. Belépve a tekintem összetalálkozott Alexével.
 - Szép estét, Hercegnő! - vigyorogtam rá, mire egy nagyon halvány mosoly ült ki az arcára, és biccentett, hogy üljek le az ágya melletti székre. - Ryan szerint még pihenned kéne, meg aludni, meg ilyenek - mondtam, miközben leültem.
 - Ekkora bűntudat mellett aludni szerinted lehetséges? - próbálta viccesre venni a figurát, de közben tisztán lehetett látni, hogy a könnyeivel küzd.
 - Nézd, Alex...
 - Nem Will, nem. Nem tudsz olyat mondani, ami nem azt mutatná, hogy én vagyok a hibás. Hiszen én vagyok. Öngyilkos lett, öngyilkos lett mert megcsaltam őt, mert elárulva érezte magát, mert azt hitte, hogy így már nincs jelentősége az életének. Will, értsd meg én nem érek ennyit. - Hitetlenül ráztam meg a fejem.
- Figyelj, Lauri azt mondta nagyjából öt perce nekem, hogy, aki öngyilkos lesz, az csak megfontolás nélkül eldobja magától az életet, ahelyett, hogy tovább küzdene, és az ilyennek meg sem kellett volna születnie. Én nem értek egyet ezzel. Én is gondoltam rá nem egyszer, és egyelőre a mai napig nem érdekelne, hogyha hirtelen megölne valaki, mert nincs miért élnem. Amúgy is fiatalon akarok meghalni. De a lényeg, hogy ez az ő döntése volt, nem háríthatod magadra az összes felelősséget - Szokásos Will-féle megoldás, magyarázzunk össze-vissza, hátha beválik. Alex egy kicsit csöndben maradt és gondolkozott.
- Will, csaltál már meg valakit? - elnevettem magamat a kérdésen.
- Az egész életem egy nagy megcsalás.

 Alex nem sokkal később visszaaludt én pedig jobbnak láttam hagyni őt pihenni. Nem vagyok benne biztos, hogy emlékezni fog erre a beszélgetésre, nem volt annyira magánál, mint amennyire azt láttatni szerette volna.
 - Srácok, Alex alszik, szóval szerintem hagyjátok. Ja és lehet nem fog emlékezni rá, hogy beszélt velem - szóltam oda a többieknek, amint visszaértem.
 - Akkor én szerintem felmegyek hozzá virrasztani - mondta Hektor és el is tűnt.
 - Szólna valaki, ha gáz van? Én megyek megnézem Rileyt - bólintottam Ryannek és ő is elviharzott. Talán nekem is kéne mennem valamerre.

2017. július 27., csütörtök

Nélküled tovább...

 Alex:

Amikor magamhoz tértem azt sem tudtam,hogy hol vagyok. Eltelt még legalább öt perc amikor rájöttem,hogy a gyengélkedőn fekszem és rohadtul fáj a bordám. Valami nehezet is éreztem magamon. Elfordítottam a fejem, majd megpillantottam Hektort. Csak bámultam,ahogy lélegzik. Az elmém teljesen üresnek éreztem, neki pedig volt valami nyugtató a jelenlétében. Bár nem sokáig tartott ez a fellegek közti érzés. Sorjában törtek elő képek formájában a tegnap este történtek. Egyre szaporábban kezdtem el venni a levegőt és úgy éreztem,hogy megfulladok. A szívem égett, a bordám hasogatott, könnyeim pedig záporoztak.
- Alex! – kelt fel a sírásomra az éjjeli őröm, majd átölelt. – Fáj valamid? Hozzak neked bármit is?
- A halálra van gyógyírod? – néztem a szemébe. Láttam rajta,hogy bántja ez az egész. Az együttlétünk, Jake öngyilkossága és a fájdalmam.
- Sajnálom.
- Itt már a sajnálat nem segít –szipogtam. – Különben is, ez nagy részben az én hibám volt. Ha nem hitetem el vele,hogy már nem szeretem… - kapkodtam a levegőt, de közbevágott.
- Ne, Alex! – szorított erősebben én pedig egyre nagyobb dühöt éreztem.
- Hagyj békén – szólaltam fel erőteljesebben.
- Nem foglak itt hagyni.
- Takarodj már innen! – ordítottam.
- Úgy néz ki kénytelek leszek a Ryan által ajánlott módszert alkalmazni rajtad.
- Te meg mi a faszról beszélsz?
- Erről! – a kis szekrény fele nyújtotta a karját, én meg próbáltam szabadulni a fogásától. Néhány másodperccel később egy tűszúrást éreztem a jobb karomban.
- Te most… benyugtatóztál? Ez most komoly? Nem bírsz el velem nyugtató nélkül mi? – nevettem fel. – Gyáva vagy.
- Nem tudod, hogy mit beszélsz. Nem vagy önmagad.
- Nagyon is képben vagyok! – markoltam meg az arcát a két kezemmel. Farkasszemet néztünk néhány percig,mikor hirtelen álmosság fogott el. A homlokom a homlokára hajtottam. – Franc beléd. - Ez nem csak nyugtató?
- Igazából ez altató – csókolta meg a homlokom. – Jó éjt Alex! Mikor legközelebb felébredsz, ne ölj meg.
- Az első alkalommal, ahogy kinyitom a szemem, leszúrlak – dőltem rá teljesen, majd álomba zuhantam. 
***
 Nem tudom mennyi idő telhetett el, amikor újra kezdtem magamhoz térni és egy beszélgetésnek lettem fültanúja. Ugye milyen találékony vagyok? Hiszen szemtanúja nem lehetek, akkor észrevennék, hogy már magamnál vagyok.  Szinte suttogva beszéltek. Az egyik hang Hektorhoz tartozott a másik pedig Ryanhez.  
Felébredt már?
- Igen, egyszer – mondta Hektor búsan. -  De alkalmaznom kellett az altatót.
- Teljesen ki van fordulva magából igaz? Hallottuk a kiabálását.
- Még én sem tudom felfogni ezt az egészet, nem hogy ő – szisszent fel.
- Figyelj, nem akarsz pihenni egy kicsit? Majd én itt maradok és vigyázok rá –ajánlotta fel legjobb barátom a segítségét.
- Nem kell Ryan, de azért köszönöm. Úgy sem tudnék aludni.
- Jól van, ha bármi van nyugodtan szólj. Egyébként még fájlalni fogja egy darabig a bordáját. A csontot összeforrasztottam, de néhány napig még nem fog elmúlni a fájdalma.
- Köszönök mindent – szólalt meg a féltestvérem lágyan. Még pár másodperc eltelt mire hallottam egy igen halk ajtóbecsukást. – Tudom, hogy fent vagy Alex.
- És mégis honnan? – nyitottam ki a szememet is végre.
- Tehetség – jelentette ki büszkén. Némán néztem rá, na meg persze azzal a bizonyos „hát ez hülye” nézésemmel, amit már annyira jól ismert. – Megnyugodtál már? – tért el a témától.
- Azt hiszem. Vagy még csak kábult vagyok, de biztosíthatlak,hogy nemsokára lenyakazlak. Hiszen mondtam – felnevetett. – Ne nevess, ezt halál komolyan mondom.
- Arról már lekéstél – nézett mélyen a szemembe, amibe belepirultam.
- Semmi sem késő.
- Ez igaz,de azt mondtad,hogy az első adandó alkalommal,ahogy kinyitod a szemed – vigyorodott el a kötekedés mestere.
- A kínzásod akkor későbbre halasztom, jelenleg túl erőtlen vagyok.
- Ahogy kívánod, úrnőm – kacsintott rám.
- Te nem vagy magadnál.
- Lehetséges – hagyott egy kis szünetet, majd folytatta. – Hogy érzed magad Jake miatt?
- Már nem robbanok a gondolattól, ha erre célzol.
- Erre is.
- Nem fogok kertelni. Rohadt szarul vagyok – hajtottam le a fejemet. – Egyszer olyan mintha nem is történt volna semmi és itt viccelődök veled, de közben meg belül szétmar a bűntudat,hogy egyáltalán jól tudok szórakozni.
- Azt hiszem valahogy így vagyok vele én is.
- Mikor lesz a temetése? – kérdeztem kiszáradt torokkal.
- Amikor te szeretnéd. Kheiron rád bízta.
- Elmennél mindenkinek szólni, hogy ma este indítjuk el útját az Alvilágba? – néztem rá könnyes szemekkel. Habozott, tudtam, hogy nem szívesen hagy magamra. – Kérlek. Nem csinálok egyedül butaságot, vagy küld be Ryant.
- Rendben van. Behívom hozzád –állt fel, majd szépen lassan kisétált az ajtón.  Nem telt el sok idő,míg végül kopogtak az ajtón.
- Szabad! – mondtam a lehető leghangosabban.
- Szia! – köszönt napsugárfiú és belépett a szobába.
- Szia!
- Hogy vagy? – nézett aggódóan.
- Hála neked jobban.
- Úgy értem lelkileg.
- Nem túl jól – vallottam be neki,de többet nem tudtam mondani,különben zokogásban török ki.
- Ha sírni szeretnél itt a vállam – mutatta felém, én pedig nevetésben törtem ki.
- Szeretlek Ryan.
- Ajajj, ezt meg ne hallja valaki más is! Vagy valakik?  – kacsintott rám, mire mindketten nevetésben törtünk ki.
- Jó, hogy itt vagy – jelentettem ki megkönnyebbülve.
- Ezért vannak a barátok nem?
- De.
- Jól hallottam, hogy ma este szeretnéd megtartani a temetést? – nézett rám kérdőn.
- Igen. Jake megérdemli,hogy ne várakozzunk.
- Nem szeretnél még egy kicsit pihenni?
- Pihenhetek még eleget – szorítottam meg a kezét.
- Rendben van, ha te ezt szeretnéd, én tiszteletben tartom.

***
Néhány óra múlva már talpig feketébe voltam öltözve és az ablakon bámultam kifele. Mindenki gyülekezett odakint és várták a szertartást. Még pár perc és ki kell mennem hozzájuk. Ki kell mennem a tömegbe, eljátszani,hogy nem is vagyok olyan rosszul, meggyújtani Jake halotti leplét, majd tovább lépni. Hiszen így szokott ez lenni nem? Ez az élet körforgása.
- Min merengsz ennyire drága csillag? – a hátam mögül jövő hangtól megborzongtam. Azonnal megfordultam. – A-Arion? Mit…
- Mit keresek itt? – húzódott gúnyos mosolyra a szája. – Jöttem részvétet nyilvánítani, bár nem annyira sajnálom. Végre nem liheg a nyakadban és kurvára nem tud megvédeni többet.
- Egy szemétláda vagy.
- Lehet, de visszahoztam neked a nyakláncodat – lógatta elő a kezéből.
- Miért adod vissza? Ezzel még megölhetlek.
- Fogadd kegyeleti ajándéknak – rántotta meg a vállát. – Egyébként meg kétlem, hogy meg tudnál ölni. Azóta már sokkal erősebb lettem – lökött neki a falnak hirtelen.
- Mit akarsz? – fújtattam.
- Oh, Alex. Nagyon is jól tudod – kezdte el csókolgatni a nyakamat.
- Undorodom tőled – húztam be neki egyet, amitől hátra tántorodott így ki tudtam szabadulni a mocskos aurájából. Nevetni kezdett. Őrült volt a nevetése, szinte már démoni.
-  Találkozunk a fronton, drága szívem – hajolt meg előttem,majd köddé vált. Önelégült barom, de legalább visszakaptam tőle a kardom. Hiányzott már.
- Alex, jól vagy? – rontott be Hektor.
- Amennyire kell, jól.
- Zajt hallottam és mintha valaki egy sátáni kacajt ejtett volna el, na meg rossz érzésem is volt- húzta össze a szemöldökét.
- Minden rendben van.
- Megtaláltad a nyakláncodat? – furcsállta. Ajajj. Erre mit találok ki?
- Itt volt az ágy alatt. Ebben a szobában voltam akkor is amikor elvesztettem a gyermekem, lehet,hogy leesett a nyakamból és …
- Alex! Tudom,hogy Arion vette el aznap. Itt volt? – sötétült el a tekintete.
- Igen –vallottam be. – Eljött, visszaadta a nyakláncot, én behúztam neki és már itt sem volt.
- Miért kellett behúzni neki? – tette keresztbe a karjait. – Bántott? Rád nyomult? Megölöm.
- Nem! Vagyis, majd elmesélem, ígérem, de most kérlek, menjünk. Túl akarok esni ezen.

***
Lassan lépdeltem oda Jake holttestéhez. Az egész testét a halotti leple borította be. Annyira sajnálom szerelmem. Kérlek, bocsáss meg nekem. Remélem jó sorsod lesz odalent az Alvilágban.
- Köszönöm, hogy mind itt vagytok – néztem a tömegre. –Nem igazán készültem búcsú beszéddel, de tudok egy verset, amit még a nagymamám tanított,hogy ezt mondjam el az ő temetésén is. Nem egy hosszú vers, de elég szép:  

Nélküled tovább
„Mint az eldobott csikk,
mit cipő tapos porba,
mint nyári esőcsepp,
mely hull forró betonra,
mint magányos, üres pad
tóparti fövenyen,
mint leszakadt fűszál
hideg köveken,
úgy élek én nélküled tovább.”


Most a lepelégetés következett. Gyerünk, Alex. Erős vagy hozzá. Megfogtam az égő fáklyát, ami már gondosan elő volt készítve.  Jake élettelen teste felé tartottam,majd egy lassú mozdulattal meggyújtottam. Azonnal lángra kapott. A lábam már nem bírta tovább, képtelen voltam állva maradni. Összeestem és csak peregtek a könnyeim. Most tört ki belőlem a bőgés, a fájdalom, hogy többé nem láthatom. Akármennyire próbáltam erős maradni, nem ment. Ezt nem lehet erővel kibírni. Az utolsó emlékem az, hogy valaki odajött átölelni,aztán csak elvesztem a sírásban. A sírhely pedig egyre nagyobb lángokban állt. 

2017. május 13., szombat

Kárhozat

Hektor: 

Nos, nem szoktam írni a fejezet elejére,de úgy gondolom,hogy most muszáj lesz. Először is nagyon sajnáljuk,hogy ennyire nem sikerült foglalkozni a bloggal,de sajnos érettségink van és hát kénytelenek voltunk ezzel foglalkozni. De most már egy ideig csitulnak a dolgok, szóval reméljük,hogy most már kellően lesz időnk írni és végérvényesen is befejezni a történetet :) Jó olvasást és köszi,hogy még velünk vagytok! Szuperek vagytok :) Itt egy kis zene is: The Pierces- Secret 

Itt hagyott. Képes volt itt hagyni. Mi a fenéért hagyta, hogy szexeljünk, ha utána közli, hogy Jakeet szereti? Kurva életbe – vágtam bele egyet a tükörbe,ami azon nyomban össze is tört. Az öklömre pillantottam, sikerült úgy ütnöm,hogy egy karcolás se lett rajta. Rohadt mázlista vagyok. Bár attól függ, hogy miben. A szerelemben biztosan nem.  Nevetnem kell magamon, szánalmas vagyok. Hátra döntöttem a fejemet és a hajamba túrtam. Pedig annyira élvezte, egy pillanatra még én is elhittem, hogy lehet valami, ismét.  A sóhajai, azok a kéjes nyögések… Nem. Nem gondolhatok erre.  Tisztán és érthetően közölte, hogy nem akar tőlem semmit, és hogy Jakeet szereti. Fel kellene öltöznöm és egy kis friss levegőt szívni. Igen, azt hiszem ez lenne a legjobb. Pár perc múlva összeszedtem magam, feltakarítottam az üvegszilánkokat, majd kiléptem az ajtón. Kabátomból elővettem egy doboz Yves Saint Laurentet, a tartalmát pedig meggyújtottam. Élveztem a cigaretta sűrű füstjét, és ahogy kitöltötte a tüdőmet. Felnéztem a csillagokkal borított égre,majd hirtelen kirázott a hideg. Egyre rosszabb az idő. – Na! Mozgassuk egy kicsit át a végtagjaim, mielőtt idefagyok – szólaltam fel hangosan és felpattantam. Csak sétáltam a bungalók között, különös célom nem volt, ráérősen szedtem a lábaim. A Hermész kuckó mellett azonban valami különös érzés fogott el. Megtorpantam, majd felsétáltam a lépcsőn. Hallgatózni kezdtem, de csak tompa hangokat hallottam. Miért van ennyire rossz érzésem? Bemegyek.  Amint betettem a lábam a küszöbön, kikerekedtek a szemeim a látványtól. Alex olyan volt, mint egy félhalott. Jake erősen fogta a karját és egyáltalán nem volt önmaga.
-  Nem is ellenkezel? – vonta fel a szemöldökét, hangjából kihallottam a merő gúnyt. – Hol van a híres Árész lánya? Hm?
-  Ereszd el! Most! – szólaltam fel haraggal tele. Hogy bánhat így vele? Biztosan elmondta neki az igazat,de nem gondoltam volna,hogy Jake ennyire kijön majd a sodrából,hogy Alexet bántani meri. Ezt nem hagyhatom.
-  Na lám csak. Meg jött a díszvendég, aki kurja a csajom. Képzeld ma meg akartam volna kérni a kezét, de te mindent elrontottál. Azt hittem barátok vagyunk, de jól hátba döftél.
-  Meg akartad kérni a kezét és most agyonvered? – emeltem fel a hangomat olyannyira, hogy már majdnem kiabáltam. – Mi a halál van veled Jake? Teljesen elment a józan eszed?
-  A józan eszem? – nevetett fel őrült módjára. – Pont, hogy most jött meg.
-  Most odamegyek Alexért és elviszem – jelentettem ki mély hangon, ellentmondást nem tűrve. Senki nem érhet hozzá. Ezek után ő sem. Nem fogom a közelébe engedni. Láttam,hogy egyáltalán nem akar tágítani,lehet,hogy majd erőszakhoz kell folyamodnom?
-  Nehogy azt hidd, hogy te is büntetlenül megúszod – lépett közelebb felém. Testéből csak úgy áradt a düh.
-  Büntetlenül? – horkantam fel. – Csak nekem kellett volna szétverned a seggem. Nem Alex hibája, ő semmiről nem tehet. Hozzá se szabadott volna érned –sziszegtem a fogaim között a haragom visszatartva. – Teljesen megőrültél Jake! Nem vagy észnél. Elvakított a fájdalom és a mérhetetlenül nagy féltékenység.
-  Fogd be! – vágott közbe. – Nem vagy a pszichológusom, hogy diagnosztizálj. Most meg foglak ölni.
-  Nem gondolod komolyan, ha meg akarnál ölni, akkor már megtetted volna. Amint betettem ide a lábam simán nekem rohanhattál volna, ezen kívül ezernyi esélyed volt arra, hogy végezz velem. Nem tudnál végezni velem Jake, túl jó ember vagy. Nem is akartad ezt az egészet csak kissé eldurvultak a dolgok – amint ezeket kimondtam egy kisebb csend támadt majd arra lettem figyelmes, hogy Jake zokogva esett össze. Magamban sóhajtottam egyet. Lassan sétáltam oda hozzá, majd rátettem a vállára a kezem és édesanyám szavai jutottak eszembe, amiket hangosan ki is mondtam
: „Bár a hullámok irányát nem tudjuk megváltoztatni, megtanulhatjuk meglovagolni őket.” Anyám mindig ezt hajtogatta nekem –meséltem el a bent lévőknek is. -  Akkor még nem értettem, de hála neked már kapizsgálom – mosolyodtam el, majd szemeimmel a féltestvérem kerestem aggódva. – Elviszem Alexet az orvosiba. Rendbe rakom – felsegítettem a földről,majd az ölembe kaptam. Annyira pehely könnyű. - Te meg leszel? – néztem Jakere, aki fájdalmasan tekintett ránk. Nem tetszett ez az arckifejezése.
-  Egyedül szeretnék maradni – zárta le röviden. – És Alex! S-sajnálom, hogy túlmentem a célon. Nem akartalak bántani.
-  Nos, ami megtörtént az megtörtént. Megérdemeltem ezek után, amit tettem – mosolyodott el fájdalmasan.  Kibaszottul fájhat mindene. Minél előbb látnia kell egy orvosnak.
-  Ez nem igaz. Egy nő sem érdemel efféle durvaságot, csak mert nem azt hallotta a férfi ami az egójának megfelel. Megértelek, tényleg elhanyagoltalak mostanában. Az én hibám is nagyrészt. Ezért bocsátottam meg neked olyan hamar. Szeretném tisztázni, hogy nem azért jöttem ki a sodromból, mert lefeküdtetek, hanem mert azt mondtad, hogy már nem szeretsz. a szívem teljesen széttört abban a másodpercben és valami teljesen új érzés tört rám, amitől megőrültem. Csak, hogy tudd, támogatlak titeket és áldásom rátok – mi a picsa. Ez nem Jake. Nem mondana le ilyen könnyen Alexről. Nekem valami itt nagyon bűzlik.
-  Jake –szólalt fel Alex, az istenek tudják csak mit akart mondani , ugyanis Hermész fia felemelte kezeit, jelezve, hogy még nem fejezte be.
-  Mindig szeretni foglak – hajtotta le fejét, majd elővett egy tőrt.  Ugye nem? Ezt nem teheti Alexszel. Ebbe belehal. Fenébe!  – Hektor, vigyázz rá és ne engedd a közelembe.
-  Haver, mire készülsz? – tettem fel a baromira hülye kérdést meglepetten, Jake felemelte a szúró eszközt és egy gyors mozdulattal a szívébe szúrta. Teljesen lesokkolódtunk mind a ketten. Még a levegő is megfagyott körülöttünk. Jake száján még egy utolsó mosoly és egy „szeretlek” szó látszódott Alexnek címezve, szájából ömlött a vér, szemei felakadtak.
-  Neeeeeee – sikoltott fel hisztérikusan Alex. Azonnal kiugrott a karjaimból, de nem engedhettem oda. Ilyen állapotban semmiképp.  – Eressz el! – zokogta. – Engedj hozzá.
-  Alex, nyugodj meg.
-  Nyugodjak meg? Hogy mondhatod azt, hogy nyugodjak meg? Azonnal hívd ide Kheiront! – üvöltötte.
-  Mi a fene folyik itt? - lépett be Ray kissé álmosan. Körbenézett, majd megakadt a szeme Jake vérben fekvő testén.
-  Ray! Hívd ide Kheiront. Most! – utasítottam tárgyilagos hangnemben.
A szerencse fiú habozott ez darabig,majd elszaladt. Alex csak zokogott, teljesen sokkban volt. – Mihiééért? Engedj el Hektor, engedj el! Meg kell mentenem. Ryaaaaan!
-Cscscs, Lex! Semmi baj. Már nem tud senki segíteni rajta kicsim – öleltem át,hogy megnyugodjon valamennyire. Teljesen kifordult magából. Néhány perc alatt megérkezett Kheiron is.
- Mi történt itt? Alex, Hektor! Jake…
- Megölte magát – szólalt meg Alex üveges tekintettel. – Hektor…
- Igen?
- El fogok ájulni – amint ezt kimondta, már el is vesztette az eszméletét. A karjaimban tartottam. Isteneim annyira törékeny most. Jake nem vagy normális,hogy itt hagytad.
- Hektor, vidd Alexet a gyengélkedőre – utasított Kheiron szigorúan. – Majd Rayel megoldjuk az itteni gondot. Te foglalkozz Árész lányával. Nem veszíthetjük el őt is.
- Értettem – bólintottam majd az ajtó fele indultam karjaimban tartva életem szerelmét. Basszus! Rina. Rá nem is gondoltam, a testvérei meg fognak ölni. De az a kisebb gond. Össze fog törni, ha megtudja mit tettem és, hogy már nem szeretem. Utálom magam a fellángolásokért, de az sem lenne jobb, ha vele maradok úgy, hogy egyáltalán nem érzek iránta semmit. Miken gondolkodok? Jake most ölte meg magát, én pedig már a volt barátnőjével tervezgetem az életem és azon töröm a fejem, hogy hogyan szakítsak a legkíméletesebben. Nem vagyok normális. Eldobnám a biztosat a bizonytalanért. Inkább nem is töröm a fejem, nem gondolkozok nem áll jól. Az orvosi előtt már vártak minket. Ryan aggódva tekintett a kezemben fekvő Alexre, Riley pedig mintha keresett volna valakit a tekintetével.
- Sziasztok! – köszöntem szinte suttogva.
- Mi történt? – kérdezte egyből Ryan. – Kheiron csak riasztott minket,hogy Jake és Alex megsérült.
- Jakeet Ray hozza? – vágott közbe Riley, arcán pedig aggodalmat láttam,de lehet,hogy csak képzelődtem. Sötét van és fáradt vagyok.
- Vidd be Alexet, Ryan – adtam át karjaiba. – Vizsgáld meg és vigyázz rá. Azt hiszem a bordáit fájlalta, a karja pedig megzúzódhatott.
- Bízd csak rám- bólintott,majd eltűntek az épületben.
- Mond már! – rivallt rám Apollon lánya. Sosem láttam még ennyire zaklatottnak. – Hektor! Tudnom kell.
- Riley…Jake…
- Meghalt – szólalt meg alig hallhatóan. – Mi a fene történt?
- Megölte magát a saját szemem láttára – mondtam ki a súlyos szavakat.
- Öngyilkos lett? Miért?
- Már én sem tudom – szorult össze a torkom. – Úgy tűnt,hogy minden rendben van,megbeszéltük a dolgokat…
- Összevesztetek? – vágott közbe.
- Leginkább ő és Alex. De én voltam a gond forrása.
- Tessék? – lepődött meg teljesen.
- lefeküdtem Alexszel. – Csend. Súlyos csend lett köztünk. Csak a lélegzetünket lehetett hallani meg a hűvös szél hangját.
- Nem vagy normális – szólalt meg végül Riley. – De ez nem magyarázat Jake tettére.
- Szerintem sem. Ugyanis megbocsátott, bocsánatot kért Alextől aztán pedig áldását adta ránk, amit meg végképp nem értettem. Utána előkapta azt a tőrt… - kezeim ökölbe szorultak az emlék felidézésétől.
- Magamra hagynál? – ébresztett fel Riley.
- Természetesen. Megnézem hogyan boldogul Ryan – amint ezt kimondtam hátat fordítottam neki, lábaimat pedig a bejárat fele szedtem. Még hallottam,ahogy a földre rogy és a sírással küzd. Teljesen összetört ő is? Azt hiszem a mai nap egy igazi kárhozat. 

2017. március 5., vasárnap

Vérben fekve

Alex:

Falfehéren álltam Jake előtt. Szememből sütött a szégyen. Nem volt bátorságom a szemébe nézni. Mindazok ellenére, amit tettem. Megbocsátana nekem. Hogy lehet valaki ennyire higgadt természetű? Hiszen csak most mondtam el neki, hogy mi történt Hektorral a fürdőszobában és ennek ellenére még mindig feleségül akar venni. Végre felnézek rá, tekintete lágy, szemeiből süt a reménység és a szeretet. Annyira mélyről sugárzik belőle az irántam érzett szerelme, hogy önkéntelenül is könnybe lábadnak a szemeim. Akármennyire is szeretem, nem vagyok hozzá méltó. Nem érdemlem meg, hogy a felesége legyek. De azt sem, hogy a barátnője.
-  Ne gyötörd magad Alex – suttogta a fülembe lágyan. – Szeretlek! Azt akarom, hogy a feleségem légy.
-  Nem.
-  Nem? – ráncolta össze a szemöldökét, majd hátrált egyet.
-  Jól hallottad – sóhajtottam fel és merítettem egy kis bátorságot végre. – Nem megyek hozzád. Belegondolva akkor sem mentem volna, ha nem kefélek Hektorral – csattantam fel.
-  Mi a fene ütött beléd hirtelen? Az imént még szinte sírva könyörögsz, hogy bocsássak meg, most meg flegmán visszautasítasz és a féltestvéreddel való dugásodat vágod a fejemhez! – emelte meg a hangját, amit eddig sosem tett. Szeméből pedig a fájdalom tükröződött. Annyira fáj, hogy bántom, de kénytelen vagyok. Jobb lesz ez így számára.
-  Az előbb hazudtam arról, hogy nem szeretem – Isteneim miért mondok neki ilyeneket? Csak folytasd Alex, így lesz a legjobb neki. – Nagyon is vonzódom hozzá. A szex eget rengető volt vele – gyerünk, tipord még jobban össze. – Már nem szeretlek – mondtam ki elcsukló hangon. Hosszú csend keletkezett. Nem vártam el, hogy megszólaljon. Ha én lennék a helyében én sem tudtam volna szóhoz jutni.
-  Akkor menj – préselte ki a választ nagy nehezen a fogai közül. – Fuss Hektorhoz! Dugasd meg magad olyan eget rengetően.
-  Jake..- vágtam közbe.
-  A kurva életbe Alex! Meg ne szólalj! – ordította az arcomba. – A kezdetektől fogva melletted voltam. Kiálltam érted. A rohadt életbe még akkor is veled maradtam, amikor felcsináltalak. Ha egyáltalán én voltam az, ezek után.
-  Te voltál – suttogtam kihűlten.
-  Kussolj! – mondta ki olyan gyűlölködően a szót, hogy beleremegtem. Sosem láttam még ennyire kiborulva és soha nem beszélt még így velem. Dühében ököllel vágott bele egyet a falba úgy, hogy az azon nyomban megrepedt. – Takarodj innen- mondta alig érthetően, de rám se nézett. Nem tudtam megmozdulni, amit észre is vett és sebes léptekkel vágtatott felém- Azt mondtam takarodj innen ribanc! -  A falnak lökött a nyakamnál fogva. A lábamat már nem érte a talaj. Francba, egyre nehezebben kapok levegőt.
-  J-Ja-Jake – mondtam ki nagy nehezen, de semmit nem ért. Azt hiszem, a kezei által fogok meghalni itt és most. Talán jobb is ez így – önkéntelenül mosolyodok el ettől a gondolatomtól.
-  Mi a picsát mosolyogsz? – sziszegte, majd odébb hajított. Sietve kapkodtam a levegőt.
-  Mi van veled? Sosem bántál volna velem így.
-  Kihoztad belőlem a legrosszabbat – kapta el a csuklómat erősen. Annyira nincs erőm ellenszegülni. Tőlem aztán agyon is verhet. Megérdemelném.
-  Nem is ellenkezel? – vonta fel a szemöldökét. – Hol van a híres Árész lánya? Hm?
-  Ereszd el! Most! – hallottam az ismerős hangot. Hektor, ó ne. Ez csak rosszabb lesz így.
-  Na lám csak. Meg jött a díszvendég, aki kúrja a csajom. Képzeld ma megakartam volna kérni a kezét, de te mindent elrontottál. Azt hittem barátok vagyunk, de jól hátba döftél.
-  Meg akartad kérni a kezét és most agyonvered? – emelte feljebb a hangját Hektor. – Mi a halál van veled Jake? Teljesen elment a józan eszed?
-  A józan eszem? – nevetett fel őrült módjára. – Pont, hogy most jött meg.
-  Most odamegyek Alexért és elviszem – indult el felém Hektor magabiztosan és gyilkos szemekkel. Jake támadó állásba állt, nem akart tágítani. Ennek nem lesz jó vége, valamit tennem kell. Csakhogy, mozdulni sem tudok. A talajra érkezésnél kissé rosszul estem és valami nincs rendben a bordáimnál.
-  Nehogy azt hidd, hogy te is büntetlenül megúszod – lépett közelebb egy lépést Jake, Hektor felé.
-  Büntetlenül? – horkant fel. – Csak nekem kellett volna szétverned a seggem. Nem Alex hibája, ő semmiről nem tehet. Hozzá se szabadott volna érned –sziszegte. – Teljesen megőrültél Jake! Nem vagy észnél. Elvakított a fájdalom és a mérhetetlenül nagy féltékenység.
-  Fogd be! – vágott közbe. – Nem vagy a pszichológusom, hogy diagnosztizálj. Most meg foglak ölni.
-  Nem gondolod komolyan, ha meg akarnál ölni, akkor már megtetted volna. Amint be tettem ide a lábam simán nekem rohanhattál volna, ezen kívül ezernyi esélyed volt arra, hogy végezz velem. nem tudnál végezni velem Jake, túl jó ember vagy. Nem is akartad ezt az egészet csak kissé eldurvultak a dolgok – Hektor szavai után súlyos csend támadt. Jake zokogva esett össze. Féltestvérem lassan sétált oda hozzá, majd rátette vállára kezét és így szólt: „Bár a hullámok irányát nem tudjuk megváltoztatni, megtanulhatjuk meglovagolni őket.” Anyám mindig ezt hajtogatta nekem. Akkor még nem értettem, de hála neked már kapizsgálom – mosolyodott el, majd szemei rám tapadtak. – Elviszem Alexet az orvosiba. Rendbe rakom – segített fel és az ölébe kapott. - Te meg leszel? – nézett felé.
-  Egyedül szeretnék maradni – zárta le röviden Jake. – És Alex! S-sajnálom, hogy túl mentem a célon. Nem akartalak bántani.
-  Nos, ami megtörtént az megtörtént. Megérdemeltem ezek után, amit tettem – mosolyodtam el fájdalmasan.  
-  Ez nem igaz. Egy nő sem érdemel efféle durvaságot, csak mert nem azt hallotta a férfi ami az egójának megfelel. Megértelek, tényleg el hanyagoltalak mostanában. Az én hibám is nagyrészt. Ezért bocsátottam meg neked olyan hamar. Szeretném tisztázni, hogy nem azért jöttem ki a sodromból, mert lefeküdtetek, hanem mert azt mondtad, hogy már nem szeretsz. a szívem teljesen széttört abban a másodpercben és valami teljesen új érzés tört rám, amitől megőrültem. Csak, hogy tudd, támogatlak titeket és áldásom rátok.
-  Jake –kezdtem volna bele, de felemelte kezeit, jelezve, hogy még nem fejezte be.
-  Mindig szeretni foglak – hajtotta le fejét, majd elővett egy tőrt. Egy percre megállt előttem az idő, mit akar tenni? Annyira rossz érzésem van. – Hektor, vigyázz rá és ne engedd a közelembe. 
-  Haver, mire készülsz? – kerekedtek ki a szemei. Jake felemelte a szúró eszközt és egy gyors mozdulattal a szívébe szúrta. Teljesen lesokkolódtam. Levegőt is nehezen tudtam venni. Jake száján még egy utolsó mosoly és egy „szeretlek” szó látszódott, szájából ömlött a vér, szemei felakadtak.
-  Neeeeeee – sikoltottam hisztérikusan. Kiugrottam Hektor karjaiból a fájdalmammal mit sem törődve, de ő nem hagyta, hogy közelebb menjek Jake testéhez. – Eressz el! – tört ki belőlem sírva. – Engedj hozzá.
-  Alex, nyugodj meg.
-  Nyugodjak meg? Hogy mondhatod azt, hogy nyugodjak meg? Azonnal hívd ide Kheiront! – üvöltöttem.
-  Mi a fene folyik itt? - lépett be Ray kissé álmosan. Körbenézett, majd megakadt a szeme Jake vérben fekvő testén.
-  Ray! Hívd ide Kheiront. Most! – utasította Hektor tárgyilagos hangnemben.